Jogi Nyilatkozat és Tájékoztató
- Általános rendelkezések
A jelentkezési/beiratkozási űrlap kitöltésével és a “Regisztráció” gomb megnyomásával Ön, mint a gyermek jelentkező törvényes képviselője, az alábbiakat fogadja el és veszi tudomásul:
- Részvételi Feltételek
Saját felelősség vállalása:
A résztvevők (kiskorúak esetében törvényes képviselőjük) tudomásul veszik, hogy a táncórákon és egyéb rendezvényeken való részvétel önkéntes, és a résztvevő a saját felelősségére vesz részt az eseményeken. A Táncklub nem vállal felelősséget a résztvevő által elszenvedett balesetekért, sérülésekért, amelyek az óra szabályainak megszegéséből vagy figyelmetlenségből erednek.
Egészségügyi állapot:
A résztvevők kijelentik, hogy fizikailag alkalmasak a táncórákon való részvételre, és nem áll fenn olyan egészségügyi kockázat, amely akadályozhatja a biztonságos részvételt.
- Nyilatkozatok
Kijelentem, hogy elolvastam és elfogadom a Szavják András Táncklub Adatkezelési Tájékoztatóját, Házirendjét, Szülői Hozzájáruló Nyilatkozatát, Általános Szerződési Feltételeit (ÁSZF), valamint az Általános Üzleti Feltételeket.
Kijelentem, hogy a fenti dokumentumokat teljes körűen megismertem, megértettem, és magamra nézve kötelezőnek fogadom el.
Tudomásul veszem, hogy a “Regisztráció” gomb megnyomásával fizetési kötelezettségem keletkezik a választott táncoktatási szolgáltatás(ok) vonatkozásában.
- Fénykép- és videófelvétel készítése
Tudomásul veszem és hozzájárulok, hogy a Szavják András Táncklub által szervezett foglalkozásokon, workshopokon és rendezvényeken gyermekemről fénykép- és videófelvételek készülhetnek.
Hozzájárulok, hogy a felvételeket a Táncklub marketing- és tájékoztatási célból felhasználja nyilvános platformokon, például weboldalán, közösségi médiában és nyomtatott kiadványokban.
- Fizetési kötelezettség és szerződéses kapcsolat
A jelentkezés/beiratkozás a Szavják András Táncklub és a törvényes képviselő között létrejövő szerződéses kapcsolatot hoz létre, amely fizetési kötelezettséggel jár.
A díjakat az e-mailben megküldöd díjbekérő szerint kell megfizetni, amelyek részletezik a fizetési határidőket, módokat és az esetleges késedelmi díjakat.
- Egyéb rendelkezések
A jelentkezési/beiratkozási űrlap kitöltése és beküldése a jelen Jogi Nyilatkozat automatikus elfogadását jelenti.
A dokumentumok bármikor elérhetők a Szavják András Táncklub hivatalos weboldalán (szavjakandras.hu).
- Kapcsolat és jogorvoslat
Amennyiben kérdése vagy kifogása van, az e-mail címen veheti fel velünk a kapcsolatot.
Ez a nyilatkozat az Adatkezelési Tájékoztató, a Házirend, az Általános Szerződési Feltételek és az Üzleti Feltételek kiegészítéseként érvényes.
2022.01.08.
Szavják András Táncklub Szavják András e.v.
Székhely: 4842 Gulács, Rákóczi u. 41
Adószám: 56582985-1-35
Nyilvántartási szám: 16-09-021468

